Space: 1999 – Az Alfa Holdbázis

Pár évvel ezelőtt gyermekkorom egyik kedvenc sci-fi sorozatát, az Alfa holdbázist néztem minden este a Filmmúzeum adásában. Először csak érdeklődésképpen ültem le a TV elé (nem vártam túl sokat a filmtől, lévén már 40 éves), másodszorra a „csak megnézek még egy részt” érzés vezérelt, azután pedig – bár nem vagyok sorozatfüggő – egyszerűen nem tudtam kihagyni egyetlen adást sem, de az első évadról először sajnos lemaradtam. Később azért ezeket a részeket is sikerült beszerezni innen-onnan 🙂

space1999
A sorozat 1975 és 1977 között készült, eredeti angol címe Space: 1999, Magyarországon 1977-ben vetítették először. A cím jól mutatja az űrkutatással kapcsolatos korabeli bizakodó hangulatot. Ehhez képest az emberiség 1972 óta arra sem volt képes, hogy ismét eljusson a Holdra, nemhogy bázist létesítsen rajta.

A történet szerint a Holdon épült bázis egy masszív nukleáris robbanás során elszakadt a Földtől, és kisodródott az űrbe, persze teljes legénységével együtt. A sorozat az űrbeli viszontagságokat meséli el. A főbb szereplők: John Koenig parancsnok, aki bölcs és szinte legyőzhetetlen, mindent személyesen intéz, majd évtizedekkel később az X-aktákban tűnik fel, mint Dr. Alvin Kurtzweil. A bázis orvosa Dr. Helena Russell, aki szorgalmasan vezeti a holdbázis históriáját. Köztük van az ausztrál pilóta, Alan Carter, aki csak néha lép fel agresszíven, egyébként pedig hidegvérű és megingathatatlan. A tudományos tiszt (a második évadtól) Maya, az alakváltó, aki nem a Földről érkezett, a keresztségben a rövidke Katherina Freiin Schell von Bauschlott nevet kapta, és az édesanyja magyar származású (a magyarok mindenhol ott vannak). Az egyik részben még Darth Vader, azaz David Prowse is feltűnik, mint egy legyőzhetetlennek tűnő robot.

A kivitelezésen látszik, hogy 70-es évekbeli sorozatot látunk. Az idegen lények mind humanoidok (így nincs szükség költséges trükkökre), szőrösek és gülü szeműek, de gyakran még így is félelmetesek. Az idegenekkel általában könnyű felvenni a kapcsolatot, ugyanis tudnak magyarul, így nincs gond a kommunikációval. Csak az a baj, hogy az emberiség vesztére törnek. Persze tudjuk, hogy a végén Koenig parancsnok mindig győz, de azért ugyanúgy végigizguljuk a filmet, mint három évtizeddel ezelőtt.

 

This entry was posted in Film. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?