Wayne Chapman (azaz Gáspár András) 1992-es kiadású Észak lángjai című könyve volt az első a MAGUS regények sorában, amit elolvastam, és ez volt az a mű, amely felkeltette az érdeklődésemet a MAGUS világa iránt. Évtizedekkel ezelőtt, még valamikor a múlt század vége felé, a könyv nagyon tetszett, ott volt a fantasy kedvenceim listáján. Nemrégiben beszereztem a könyv egy újabb, 2008-as kiadását a Delta Vision-től, amit persze hamarosan végig is olvastam, és nagyon kíváncsi voltam, hogy az első kiadás óta eltelt hosszú idő után még mindig tetszik-e a történet. A történet, amelynek főszereplője Tier Nan Gorduin, a kissé tápos bárd, és fontos szerepet játszik benne Alyr Arkhon, a félelf nekromanta…
Az események sora – a Halál havában-hoz hasonlóan – egy különálló kalanddal kezdődik, amelyben Tier Nan Gorduin és Alyr Arkhon fegyvert és sötét mágiát bevetve megküzdenek a Kobzossal, Murgador várának először élő, majd holt, majd élőholt, majd ismételten (és remélhetőleg végleg) halott, egyébként énekmondói babérokra törő urával. Érdekes módon ez a viszonylag rövid, de különálló novellának tökéletesen megfelelő kezdet sokkal jobban megmaradt a hosszú távú memóriámban, és jobban is tetszett, mint a történet második, hosszabb fele.
A könyv második része a következőket ígéri az olvasónak:
A Quiron-tenger mellékén hatalmas seregek gyülekeznek: a Vörös és Fekete Hadurak e korban tizennegyedszer szólítják bűverejű lobogóik alá Észak népeit. A sötét erőkkel paktáló toroni boszorkánymesterek végső leszámolásra készülnek. Doran mágusai közé áruló férkőzött, az ifjabb civilizációk bajnokait orgyilkos tőr fenyegeti, a vérszín selyemzászlóknak sorra nyomuk vész. E válságos órán tűnik fel ismét a kontinens legveszedelmesebb bárdja, Tier Nan Gorduin…
Tier Nan Gorduin ebben a szakaszban az egyik Zászlóháború fontos mellékszereplőjeként jelenik meg. Gyakran csak sodródik az eseményekkel, de tetteivel mégis ott hagyja keze nyomát az ynevi történelmen. Ezt a részt is szeretem, annak ellenére, hogy a főszereplőn látszik, hogy az író számára egyfajta kedvenc karakter, a megfogalmazás pedig sok helyen kissé dagályos, ettől függetlenül a történet teljesen élvezhető a fantasy-rajongók számára.
Végül úgy gondolom, hogy választ kaptam az eredetileg megfogalmazott kérdésemre: az Észak lángjai még ma is egy jó, élvezetes fantasy történet. Annak, aki régebben olvasta, ajánlom újraolvasásra, ha pedig valaki eddig kihagyta volna az olvasmánylistájáról, annak érdemes egy próbát tennie a könyvvel. Szerintem megéri.