Nosztalg(alakt)i(k)a

 

Negyven évvel ezelőtt, 1972-ben indult útjára a Galaktika Tudományos Fantasztikus Folyóirat, Kuczka Péter szerkesztésében. Nosztalgiázásom fő témája a lap nyolcvanas évekből való számai, kiemelten az 1988-ban megjelentekkel. Ugyanis ebben az évben, a tavaszi szünetben vettem meg életem első Galaktikáját (lásd 1. kép), amelyet azóta is – tucatnyi újraolvasás után – kincsként őrzöm (idén pedig, antikváriumi kalandozásaim során majdnem a teljes ’88-as évfolyamot meg tudtam szerezni).

Mondani szokás, hogy az első mindig felejthetetlen. Bár korábban is volt érdeklődésem a sci-fi felé (Jules Verne-regények, ill. a Star Wars-kultusz révén), viszont e folyóirat révén találkozhattam a tágabb értelemben vett fantasztikum prominens képviselőivel.

1. kép: 1988/3. szám

A mai napig meghatározó olvasmányélményem Leigh Brackett Rhiannon kardja c. – sci-fi elemekkel átszőtt – fantasy regénye, amelyet folytatásokban közöltek le (1988/3-4-5.) Ugyancsak e folyóirat hasábjain olvashattam az ún. „gótikus” történetek gyöngyszemeit (főként a XVIII.-XIX. századi kísértethistóriákat, a Rémtörténetek sorozaton belül), valamint ajánlókat, kritikákat az aktuális könyv-és filmújdonságokról.

Véleményem szerint a Galaktika a nyolcvanas évek (v)iszonyainak tekintetében rendkívüli professzionális tartalommal látta el az olvasókat. Kuczka Péter igényességének köszönhetően a kortárs (’70-es, ’80-as évekbeli) fantasztikum termései érkeztek hazánkba az angolszász mellett a francia, német, lengyel és orosz nyelvterületről.

Természetesen „szóhoz jutottak” a műfaj hazai nagyjai: Nemere, Lőrincz, Dévényi Tibor, valamint az akkor ifjú titánnak számító Gáspár András.

Az írásokról elmondható, hogy többségük kulisszának használja az ismert sci-fi/misztikus horror elemeit; fő mondanivalójuk jelenleg is aktuális társadalmi problémákat boncolgat, sok esetben a látványos kalandok mellett/helyett az emberi drámák és érzelmek kapnak domináns szerepet. Külön kiemelném Tanith Lee és Joan Aiken műveit, Dévényi utópisztikus szatíráit (amelyek valójában a „létező szocializmus” gyilkos kifigurázásai), vagy éppen Robert Silverberg nyomasztó mini-disztópiáját, az Utasokat.

A Galaktika úttörő módon vállalta a kortárs és a klasszikus magyar fantasztikus írók portréinak bemutatását, az utóbbiak esetében páratlan irodalomtörténeti fejtegetésekkel fűszerezve.

Visszatérő kérdés a magazinban a science fiction hazai és külföldi helyzete.

Végül, de nem utolsó sorban, szeretném kiemelni a tematikus számokat (volt külön vámpíros, japán sci-fis), különösen a 45.-et (1982), amely kimondottan a fantasyval foglalkozott (2. kép).

2. kép

Ebben a kiadványban látott napvilágot először magyar nyelven George R. R. Martin, A magányos Larren Dorr dalai c. elbeszélésével, ill. Conan, a barbár, igaz képregényes formában. A 45. szám érdeme, hogy színvonalas tartalmával végre elfogadtatja a fantasy létjogosultságát, és eloszlatja azt a félreértést, miszerint e műfaj a sci-fi vadhajtása lenne.

Tudom, közhely, de rajongók számára kötelező darab!

Akik pedig nemrég ismerkedtek meg a Galaktikával, azoknak az olvasóknak jó vadászatot kívánok az antikváriumokban!:)

 

 

 

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.

4 Responses to Nosztalg(alakt)i(k)a

Vélemény, hozzászólás?