Patrick J. Morrison: Nostradamus levelei I. – A Holló hatalmában

maggoth_holloEgyik régi, kedves alkotónk, Maggoth első regényét szeretném ezúttal a figyelmetekbe ajánlani, amit Patrick J. Morrison néven publikált 2014-ben a Főnix Könyvműhely kiadónál.

Akit bővebben érdekel Maggoth eddigi munkássága, minden lényeges információt megtalál abban az interjúban, amit Craz készített vele 2014 novemberében, illetve novellái közül is jó néhány olvasható a Lidércfényen.

A regény címe Nostradamus levelei I. – A Holló hatalmában, mely egy kilencrészesre tervezett, gyermekek számára készülő, steampunk sorozat nyitó kötete. A történet szerint 2022-ben lesújtott a világra egy megavihar, mely komoly pusztítást végzett, és hatására rejtélyes módon eltűnt az elektromosság is, így a fejlett civilizáció kénytelen volt visszatérni a gőzgépek korának technikai színvonalára. A gőzgépek mellett viszont a kormány kezében maradt némi rendkívül fejlett és titkos technológia, mely lehetővé teszi például az időutazást is.

A vihar káros hatásai mellett a kormánynak szembe kell néznie egy rendkívül gonosz és szervezett titkos társasággal is, mely a múlt eseményeit manipulálva világuralomra tör. Megfékezésükre csupán egyetlen módszer létezik: Nostradamus jóslatai alapján időutazásra alkalmas korú gyerekek visszaküldése a múltba, hogy helyrehozzák az ármánykodók által okozott károkat. Az ő feladatuk többek közt megmenteni Edgar Allan Poe munkásságát a teljes pusztulástól.

A cselekmény nagyon izgalmas, a főszereplőnek pedig, a 12 éves Noszter Ádámnak számos izgalmas kalandban van része. Nem hiányoznak a történetből a rettenetes szörnyek és az érdekes masinák sem, melyek megmozgatják az olvasó fantáziáját.

Szerintem ez a regény a szórakoztatáson kívül tökéletesen alkalmas arra, hogy meghozza a fiatalabb korosztály kedvét az olvasáshoz. Remélem, hamarosan elkészül a folytatás is.

This entry was posted in Egyéb, Steampunk and tagged . Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?