Jeffrey Stone – Ghouzm gyöngyei

Ghouzm egy fantasztikus világ vagy csak egy puszta álom, mely mégis valóságossá válik azok számára, akik hisznek benne. Ahogy a mondás tartja: Ghouzm gyöngyei az idő könnyei. Akik birtokolják e titokzatos gyöngyöket, nem öregszenek, az öröklét birtokosaivá válhatnak, s csodálatos erőkre tehetnek szert. Csakhogy a gyöngyök nem mindenkin segítenek… s akadnak olyanok, akik a hatalmukat saját őrületük kiélésére használják.

Lady Lilliag az örök fiatalságot keresi, ám még nem sejti, hogy kéretlen segítőjével az örök küzdelmet találja meg…

Egy vadonatúj trilógia első kötete, mely legalább olyan mozgalmas és meghökkentő, mint egykor a HARC AZ ÉJ KÖVÉÉRT volt! – John Caldwell

Meghökkentőbb! – Jeffrey Stone” – szól az 1994-ben kiadott könyv fülszövege.

Azóta már sajnos tudjuk, hogy Ghouzm gyöngyei egynél az egy kötetnél nem gördültek tovább, Lady Lilliag története megrekedt. Az író (magyar hangja Nemes István) saját bevallása szerint ma már ne is igen számítsunk az ígért folytatásokra. Túl sok idő telt el azóta, s túl sok energiába kerülne újból beleélnie magát Ghouzm világába ahhoz, hogy a történet méltó utódait papírra vethesse. Mint írással kacérkodó amatőr, természetesen elfogadom az érvelését (melyet egyébként még 2009-ben mondott el az Egy Fantasztikus Nap című rendezvényen), viszont sajnálattal vettem azt tudomásul. Ráadásul a folytatások alapjai úgy tűnik, készen vannak.

A regény alapját az 1988-ban publikált (Helios fanzin 1. szám) Ghouzm Gyöngyei c. sci-fi novellám képezi. Az eredetihez képest némi fantasys szálat vittem bele. Az eredeti novella közvetlen folytatásai, melyek ez idáig csakis a Helios 2. és 3. számában jelentek meg a Ghouzm küszöbén és a Ghouzm, a fenébe is! (http://caldwell.karcolat.hu/ghouzmgyongyei)

A regény egyébként – Nemes Istvánra jellemző módon – ötletgazdag, fordulatos, teli van érdekes karakterekkel, könnyed hangvételű, ahol kell humoros, ahol kell szomorkás, néhol pedig pikáns; egyszóval szórakoztató.

A történet egy álommal nyit, melyben egy Gyöngyhalász nevű motoron egy ismeretlen száguld. Majd Lady Lilliag felébred, s nemsokára kiderül, hogy épp a felvázolt álom miatt utazott eme zord, hófútta bolygóra, ahol reményei szerint megtalálja, akit keres: a szerinte a hosszú élet titkát őrző Sacher Kovanovicot. Kemény, határozott, elszánt nő létére meg is találja, s ráveszi, hogy ossza meg vele a titkát. Sacher végül rááll a dologra, ám természetesen nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretné. Lady Lilliag lényegében megtudja, amit akar, ám amit emellett kap, arra egyáltalán nincs felkészülve. Egy párhuzamos álomvilágban találja magát, teli fantasztikusabbnál fantasztikusabb lényekkel, mágikus praktikákkal, cselszövésekkel, s a túlélésért folytatott harccal. Persze gyorsan alkalmazkodik a körülményekhez, s kezdetét veszi az igazi kaland…

Ám a történet a könyv végén valóban félbemarad, s ma már bizonyos, hogy csak az olvasó szárnyaló fantáziája viheti tovább, ha úgy kívánja…

Kiadó: Cherubion
Kiadás éve: 1994.
Eredeti ár: 248 Ft

(A kötet még ma is több antikváriumban megtalálható 100-200 Ft körüli áron.)

A 2009-es Egy Fantasztikus Napon rögzítettük a Nemes Istvánnal való beszélgetést, melyben többek között munkásságáról, illetve a fent taglalt regényről is beszél, s mely az alábbi hivatkozásról letölthető, s meghallgatható:
Lidércfény Rádió – 7. adás, 2. rész – Egy Fantasztikus Nap 2009. – Karcos Este
http://www.szentesinfo.hu/lidercfeny/htmlcikk.php?cikk_id=4151

This entry was posted in Fantasy and tagged , , , . Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?