Tim Powers Ismeretlen vizeken című regényét szeretném a figyelmetekbe ajánlani, mely magyar nyelven a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban jelent meg 2011-ben.
A történet főszereplője John Chandagnac, a bábjátékos, aki éppen Jamaicába tartott családi ügyeit rendezni, amikor kalózok fogságába esett. Ezáltal az Európából érkező fiatalember egy egészen különös világba csöppent, melyben még működött a mágia, furcsa szellemek befolyásolták az halandók sorsát, és az Örök Ifjúság Forrása is több volt egyszerű mítosznál. Egy olyan helyre, ahol a sötét varázslatok hatására kísértethajók bukkantak fel hullámsírjukból sok éve halott matrózaikkal együtt.
A regény cselekménye a 18. században játszódik, viszont a tényleges történelmi hátteret alaposan átszövik a misztikus szálak, ezáltal a legelképesztőbb rémtörténetek is képesek valósággá válni.
A történet szereplői jól kidolgozott, gondosan felépített karakterek, akik teljesen illeszkednek ehhez a furcsa környezethez, melyben próbálnak valahogy életben maradni és megvalósítani céljaikat. Feltűnik például a hírhedt Feketeszakáll, a gonosz kalózkapitány, aki hatalmas, sötét erőknek parancsol, Benjamin Hurwood, egy idős, félkarú professzor az Újvilág mágiáját használva próbálja feltámasztani a holtakat, a kalózok pedig igyekeznek minél nagyobb zsákmányra szert tenni, és minél több rumot elfogyasztani.
A világ még furcsábbnak tűnik attól, hogy az író egy óvilágból származó kívülálló, John Chandagnac szemszögéből mutatja be. Számára minden felfedezésre váró, ismeretlen veszélyeket rejtő újdonság, míg a kalózok szemében ő számít csodabogárnak. Mivel hosszú és különös nevével sem boldogultak, inkább átkeresztelték Sanda Jacknek. Marionett bábuival és főzési tudományával pedig képes volt lenyűgözni a vudu-mágiában járatos tengerjárókat.
Összességében én remekül szórakoztam a könyv olvasása közben, mely nagyon jó arányban elegyíti a klasszikus kalóztörténetek és a képzeletvilág csodás elemeit. Szívből ajánlom mindenkinek, aki kedveli a hasonló történeteket.