A mai világban már annyira nincs is jelentősége a könyveknek – ott a tv, pár éve már az internet is. Az újságok is már csak a törzsvevőikből tartják magukat, vagy online folytatják karrierjüket. Mégis, kik őrzik a lángot?
Eseménytelen napnak indult ez is. A reggeli járaton a megszokott arcok vonultak munkába menetrendszerűen, átszállás után még a másik járaton is, amely a városba vitt. A nyelvvizsgára jelentkezés volt utazásom célja, és ez meg is történt egy órán belül, így rengeteg szabadidőm maradt, de mire? Csavarogtam hosszan és unalmasan a napfényes tereken, negyven fokban, és elkeveredtem a jó öreg áruházhoz. Itt volt egyik kedvenc könyvesboltom is.
Régebben sokat jártam oda, annyira, hogy talán már számon is tartottak, mint az a különös alak, aki naponta jár, de csak olvasgatni, és nem köszön. Azóta úgy tűnik, új eladókat vettek fel, és eltűnt a régiekkel a kiállított iPad is, így netezésről szó sem lehetett. Maradnak a könyvek. Eredetileg nem volt célom cikket írni, így nem is jegyzeteltem, ezért sok pontatlanság következik.
Számomra legkedvesebbek nem a kirakatba tett könyvek, a futószalagírók műanyagkötetei, hanem a kicsit beljebb elrejtett „Szórakoztató irodalom” névvel illetett fantasy és sci-fi polc. Megdöbbentő, hogy ilyen szegényes a kínálat, pedig volt itt R. A. Salvatore, Margaret Weis és Tracy Hickman, Terry Pratchett és még pár kisebb író, a másik oldalon Stanislaw Lem, Douglas Adams, meg a kevésbé ismert sci-fi írók könyvei. Terry Pratchett régen tetszett, de azt hiszem, így a negyvenedik kötet után kezd fáradni, vagy lehet, csak a magyar fordítások nem jönnek úgy át, de már a címek se tetszettek, bár ez szubjektív. Azt sajnálom, hogy az első néhány könyvének nincsenek utánnyomásai, így a legjobbakat nem is ismerhetik meg az új érdeklődők, a régiek meg már rongyosra lapozták (vagy e-book esetében scrollozták) a példányukat.
R. A. Salvatore-t nem ismerem, de ahogy elnézem, amolyan standard fantasyket ír, vagy ahogy nevezik még, sword & sorcery, tipikus varázslós dolgok, középkori köntösben lovagokkal, törpökkel, elfekkel, semmi „izgalmas”. (Nekem már nem jelent újdonságot, és az irodalomnak se, Tolkien óta…) Nyilván lekötne akármelyik könyve, de az árakat meg se merem nézni, horribilis összegeket kérnek el itt minden könyvért, meg is tudjuk a cikk végére, miért!
A jó öreg DragonLance könyvek több sorozatukkal nem sok csalódást okozhattak rajongóiknak, de itt is fenyeget a franchise elfáradásának problémája. Douglas Adams régi klasszikus, nem is kell bemutatnom, ami a fantasynek Pratchett, az Ő a sci-finek. Abszurd humor filozófiával, régi recept, de működik.
És végül a kedvencem, Stanislaw Lem IV. magyar kötete bizony ott pihent a polcon, úgy, mint egy éve. Sajnos ez is szörnyen magas áron került forgalomba, bár ennyit talán egyszer meg is fog érni nekem is, ha már az első hármat megvettem. Az író maga állította össze a sorozatban szereplő művek listáját és sorrendjét még életében (bár utána nem tudom, hogy tette volna meg), és ez az utolsó kötet. Itt már a filozófiai munkák vannak együtt, olyanok, mint a Krisztus színeváltozása kórház, legalábbis szerintem itt már nem vad álmodozásokra kell számítani, mint régebbi műveiben. Például a Solaris, Pirx pilóta történetei, vagy Iljon Tichy legendái mindenképpen fantasztikusabbak, ezek pedig inkább a tudományos vonalat képviselik. Ha az eddigi kötetek tetszettek, ezek is fognak.
Néhány Stephen King könyvön kívül nem sok mindent tartogatott nekem ez a polc, így egy másikhoz léptem, ahol már szaftosabb csemegék voltak – történelmi regények! Na, igen, hogy melyik világ történelmét veszik alapul, az már kérdéses. Itt volt Sven Hassel, a kocatörténészek és szobanácik (vagy szobaszélsőségesek) kedvence, aki a II. világháború minden frontján harcolt, egyszerre. Vetettem ekkor egy pillantást a krimi polcra is, amit annyira nem kedvelek, a sok kommandós történet miatt (hogy ezek mióta bűnügyi történetek, a kiadók se tudják).
De addig még volt ott nekem valami Hunyadi feliratú könyv. Írta Bán Mór, II. kötet. Amint kivettem, leborítottam három álló könyvet, amiket csak a szokásos megpróbáltatások árán sikerült eredeti konstellációjukba helyezni, de van gyakorlatom a könyvek felborításában és gyors visszaépítésében, így figyelmemet a regényre fordíthattam. Jó nagy, keménykötésű, védőborítós mű, ahogy illik, minél tartósabb, minél drágább legyen. (Nem értem, miért kell ilyen díszes borítás, mikor az antikváriumban jó állapotban vannak a papírborítós, olcsó kiadványok is, még a hetvenes évekből is akár, de mindegy, eyecandy, kell ez is.)
Az már elsőre feltűnt, hogy itt írói álnév van, lehetetlen, hogy egy „nagyon magyar” regényt egy „nagyon magyar” nevű ember írjon. Belelapoztam, és több helyen is felvettem a történet fonalát, a legérdekesebb ott volt, ahol megakadt a szemem egy olasz mondaton. A bekezdés szerint Hunyadi János, a törökverő, még pályája hajnalán Zsigmondot szolgálva részt vesz valamely oldalon az itáliai városállamok közötti konfliktusokban, és épp új felettesével találkozik. Megkérdezik, honnan tud ilyen jól olaszul, erre azt feleli Ozorai Pipót is szolgálta, és a nagyúr részegen csak olaszul volt hajlandó beszélni, és mivel ez gyakran megesett, ráragadt a nyelv.
Érdekes, így már egy gyenge Maurice Druon utánérzés az egész, kicsit szappanoperás kivitelben – de ilyenek az újabb történelmi filmsorozatok is, pl. a Tudorok néven futó angol történet. Nem hatott meg, mivel nem tudhatjuk biztosra, mi történt a régmúltban, a híres történelmi alakokat pedig inkább úgy akarom megőrizni emlékezetemben, mint feddhetetlen tiszta életű hősöket, ami szintén nem pontos, de legalább nem is marhaság. Vagy ha ez sem járható út, akkor inkább maradjunk a szomorú tényeknél, amit biztosra vehetünk, hogy Ozorai úr idegen származású, magyar főúr, élt a 15. században. Mindenesetre ez is olyan kicsit, mint a Sven Hassel könyvek, érdekes, tartalmas, de nem írnék belőle történelem dolgozatot.
Csalódásom után, hátrahagytam a szenzációhajhász magyar kalandregényt, és egy ismerős borító tűnt fel a krimi polcokon. Marlon Brando! Pontosabban A Keresztapa, ráadásul írta Mario Puzo. Mint tudjuk, elvileg Ő írta azt a regényt, amiből Coppola leforgatta a filmet. Belelapoztam, megnéztem a borító hátulját az összefoglalóért, és az a szomorú hír fogadott, hogy „nagyszerű” amerikai „írók” folytatták a történetet, megírták a Corleone család életének azon évtizedeit, amiket Puzo már nem írhatott meg. Szomorú! Megint a franchise építés ért utol egy szép regényt.
Állítólag Rowling műveit is folytatták külsősök, nem mertem rákeresni még, mert anno tetszettek a művei, nagyon, és nem akarok csalódni. Úgy vélem, egy kerek, lezárt történetet nem érdemes spin offokkal tönkretenni, mert az utód írók nem tudhatják, mi ösztönözte a mestereket írásra, ezért csak külsőségeikben hasonlíthatnak az eredetire, tartalomban már nem. Bár azoknak, akik szerint a Keresztapa későbbi részeiben Al Pacino játszotta a Keresztapát, mindegy is – azoknak meg főleg, akik szerint a Volt egyszer egy Amerika a Keresztapa első része. Felfoghatatlan. Nyilván harminc éve nem volt lehetősége az embereknek arra, hogy egymás után kétszer megnézzenek egy filmet, mondjuk háromévente, vagy amikor akarták, de ma már lehetőségünk van arra, hogy egy mozgókép művet kívül-belül megismerjünk, ne csak lássuk, de nézzük is őket.
Persze a ló túloldalán meg ott vannak a fröcsögő nyállal obszcén dolgokat mikrofonba ordítozó szobakritikusok, akik szeretik megmondani, hogy mi a jó és mi nem. Egyik oldalnak sincs igaza, mert lehet szórakoztató egy olcsó film is, és el fog tűnni a legtöbb blockbuster is, nem vehetjük biztosra, hogy azért, mert nyugaton egy bevált receptből főznek ki valamit, akkor az örökzöld lesz. Így van ez az irodalomban is, az embernek vagy tetszik egy könyv, vagy nem, nincs más opció. Nekem tetszett az eredeti bűnügyi regény, amelyben megismerhetjük a Dont, Michaelt, Kayt, Tom Hagent, sőt még Luca Brasit is, aki már régóta a halakkal alszik. De hogy az utólag megírt folytatások tetszenének-e…?
Mint mindig, a kortárs polcokon most is volt valami érdekes. De most csak egy könyv. Vörös-fehér csíkok a borítón, sejthető volt, hogy valami jobboldali dolog – és a magyarországi jobboldal történetéről írt a szerző, 1918-tól napjainkig. Nem merültem bele, de a mai világban érdemes lehet megismerni, honnan jönnek ezek az „új” pártok, illetve ebből már találgatni is lehet, hova tartanak. Aki a kortárs magyar politika értelmezéséről akar olvasni, annak is van itt sok csemegéznivaló.
Összefoglalva, mit találunk az új, színes-szagos könyváruházakban?
Nagyon drága könyveket. Miért probléma, hogy drágák? Mert kevesen engedhetik meg maguknak, hogy minimum 3000 Ft-ot adjanak ki egy olyan kiadványért, amit egyébként máshol ennek töredékéért lehet megkapni, vagy nem lehet, de mégse ér annyit.
A következő probléma, hogy sok a műanyagkönyv, amikhez ismert bulvárszereplők vagy egyéb hírességek adták a nevüket, de mindig van egy apró betűvel írt nevű „társszerző”, aki feltehetőleg a mű 98%-áért felelős (a címen kívül mindenért), így hiteltelennek tűnik az egész mű. Mert ki tud rövid idő alatt több száz oldalnyi magvas mondanivalót kiböfögni magából, akár félévente? Szerintem itt mennyiségi/minőségi összeegyeztetési problémák merülnek fel, ami alapján feltételezhetjük, hogy Nagy Alekosz, meg a fene tudja, ki könyveit maradjunk annyiban, mások írták.
A harmadik, és egyben szerencsére utolsó kifogás, hogy a régi klasszikusok túlságosan új köntösbe kerültek. Nyilván egy antológia, amely több kötetet foglal magába, nem lehet olcsó, és ha már egy kitűnő író kitűnő műveit összegyűjtő kiadványról van szó, megérdemli a minőségi alapanyagokat. De miért nincs lehetőség arra, hogy valaki, aki nem feltétlenül szeretne akár tízezreket kiadni azért, hogy megismerjen egy írót, pl. legsikeresebb, vagy legelső művét papírfedeles formában megvehesse?
Ezt a hiányt könnyen orvosolhatjuk az antikváriumok világának felfedezésével – olyan üzletek, ahol olcsón vehetünk régi használt könyveket, amiket előző tulajdonosuk eladott.
Minden nagyobb városban van ilyen, én is találtam egyet két éve. Azóta nem volt alkalmam ott járni, de ma igen. Egy kis pincehelyiségbe kellett lesétáljak, a két eladó egy hosszú szakállú idős alak, meg egy másik öreg fazon Slayer feliratú pólóban, lófarokkal. Mármint abba kötött hajjal.
Az egyik fal alatt hatalmas zöld cserépkályha, dísznek odarakott fadarabokkal, rengeteg könyv, hatalmas zsúfolt polcok, izmos dohszag (mint egy iskolai könyvtár raktára). Amiért érdemes ide járni az, hogy könyvtárakban ugyan van kortárs irodalom, de nem feltétlen sci-fi vagy fantasy, itt pedig két-három polc csak ezekkel volt tele.
Főleg 70-es, 80-as, 90-es évekbeli sci-fi regényeket találtam, Galaktika Könyvklub, meg Kozmosz könyvek kiadásában (meglepő módon jó felhozatal), illetve pár fantasy szösszenet (pl. R. E. Howard: Conan, a barbár). Általában 300-tól 980 forintig terjednek ezek, persze vannak itt is új könyvek, új áron (ugyanazok, mint az áruházban). Akár régi magazinokat is vehetünk, pl. Galaktika, de egy másik vásárló például barkács könyveket keresett. És akkor még nem beszéltünk a szépirodalomról, nem tudunk olyan klasszikust megnevezni, akinek ne lenne itt legalább egy kötete – Hemingway, Krúdy, Babits, József, Ady, csak hogy párat említsek. Vannak még nagy lexikonok is, Pallas, Révai, de ezeket, mint mindenhol, itt is érdektelenség övezi. A könyvek nagyjából rendszerezve vannak a polcokon, kivéve azokat, amik között sokat matatnak, ott néhány nincs a helyén, de ha konkrét kérdésünk van, az eladó tud segíteni.
Nem túl népszerű helyek az antikváriumok, bár ez minden könyvkereskedésről elmondható – pedig most direkt leellenőriztem, Hemingway Akiért a harang szól c. művének legújabb kiadása 3000 forintnál is többe kerül, de itt talán 300 forintért is hozzájuthatunk. Emellett még egy nagyon fontos érv szól a használt könyvek vásárlása mellett: ha fellendülne a régi könyvek vásárlása, bizony a jó öreg esőerdőket is kímélnénk, hiszen minek ilyen sok új példányt nyomtatni egy műből, ami ugyanaz harminc éve, és sok kötet kallódik mindenhol, amiket ki se nyitottak évek óta? Persze teret hódítanak az e-bookok (a mobilok fejlődésével pedig eltűntek a kézi e-book readerek, mert egy gyors processzorú, nagy memóriájú Androidos telefonnal, amelynek nagy a képernyője, sőt egy tablettel már kényelmesen olvashatjuk könyveinket pdf és egyéb fájlokból), de a szemeinknek, és pénztárcánknak is kíméletesebb, ha a hagyományos utat választjuk, és egy jól megvilágított helyen egy illatos, megsárgult papírlapokra nyomtatott regényt olvasgatunk.
Személy szerint öt könyvet vásároltam 2990 Ft értékben, ha belegondolunk, hogy egy Terry Pratchett könyv 2500 Ft, vagy a divatos George R. R. Martin könyvei 3200 Ft körül mozognak, ez előnyös üzlet volt. Nyilván a mennyiség és a minőség nem mindig van egyensúlyban, mert valaki számára egy könyvtár se pótolhat egy bizonyos könyvet, de ha nincs konkrét vágyunk, akkor olvasnivalót vehetünk kedvező áron is, többet vegyesen.
A zsákmányom tehát:
Egy szép Robert E. Howard féle Conan kötet (450 Ft),
(Sci-fi ponyvaregény) Ron Stillman: Tracker (magyaráznom se kell :D) (300 Ft),
Ariadna Gromova-Rafail Nugyelman: Nyomozás az Időkutató intézetben (780 Ft),
Frederik Pohl: Az Átjáró (980 Ft),
Vámpírok és Csillagok – magyar sci-fi antológia (480 Ft).
A későbbiekben egy-két könyvet alaposan ki is fogok elemezni, de eddig ebből is láthatjuk, hogy szép kis felhozatalt kaphatunk 3000 Ft „zsebpénzből” – és az 1000 Ft alatti kategóriában több száz könyv van, érdemes körülnézni az antikváriumokban!
Elsőre legyen is elég ennyi, a későbbiekben további antikváriumi kutatásaim menetét is meg fogom örökíteni, viszont a helyszínek pontos címét, nevét nem, nem szeretném, ha konkrétan meg lennének nevezve, és ebből valamiféle kalamajka következne, és egyébként is, amiket leírtam, szerintem érvényesek Magyarország minden megyéjében.
Kellemes nyaralást, olvasgatást!