A napokban újra kezembe került Dale Avery A renegát című könyve, ami szintén Kapitány polcáról származik. A regény a Magus világán, Yneven játszódik, egészen pontosan Taba el Ibarában Pyarron szerint 3690-ben.
Számomra kicsit zavaró, hogy ezt az országot szinte teljes egészében az arab világról másolták. Sivatagos környék, karavánok járják a vidéket, az országban emír uralkodik, sőt a főváros, Madab el Sobira bemutatása is olyan, mintha egy arab útleírásból kölcsönözték volna. Az író más forrásból is merített, így a sivatagban bőségesen terem a Fű, ami rendkívül hasonló az Arrakison őshonos Fűszerhez, de talán ez a hasonlóság is csak a véletlen műve.
Ettől eltekintve szerintem ez az egyik legjobb Magus-regény. Nagy előnye, hogy a történet befejezett és nem kell várni éveket, évtizedeket a második kötetre, ami talán sohasem fog megjelenni. A történet három fejvadászról szól, két pyarroniról és egy krániról. Mindhárman rendkívül képzett, kiváló harcosok, és alapvetően szimpatikus karakterek, annak ellenére, hogy nem nélkülözik a negatív tulajdonságokat. A két pyarroni fejvadász női karakter. Természetesen csodálatosan szépek, de gondolkodás nélkül megölnek bárkit, aki az utukba áll. Évek óta dolgoznak együtt és szinte tökéletes az összhang közöttük, annak ellenére, hogy sok szempontból különböző jellemek. A kráni fejvadász már háromszáz éves, bár a mágiának köszönhetően nem látszik meg rajta. Mindent alárendel a küldetés sikerének, de gyakran eltöpreng saját cselekedeteinek helyességén és az egyes helyzetek ellentmondásain. Valójában mindhárman csak figurák egy nagyobb játszmában, és országaik csupán eszköznek tekintik őket.
Taba el Ibarában alapvetően Krán befolyása érvényesül, de a pyarroni titkosszolgálat is jelen van az országban. Mindkét nagyhatalom érzi, hogy valami készül a sivatagban, és ezért küldik ügynökeiket az országba. Természetesen a két ősi ellenség küldöttei nem férnek meg békésen egy városon belül, de rá kell döbbenniük, hogy egy sokkal veszedelmesebb ellenféllel kell szembenézniük, aki az egész kontinensre veszélyt jelent. Az amundok istensége készül testet ölteni és pusztulást hozni a világra.
A cselekmény tehát izgalmas, fordulatos és képes lekötni az olvasó figyelmét. Színesíti az ynevi történelmet, és sok plusz információt ad a Magus szerepjáték kedvelőinek, amik igen hasznosak lehetnek, ha éppen Taba el Ibarában kalandoznak.
Pontosan ebből adódik viszont a regény egyik legnagyobb gyengesége is, ugyanis sok esetben az író feltételezi, hogy az olvasó igen jártas a Magus szerepjátékban, és úgy ír számos dologról, mintha mindenki tisztában lenne a jelentésükkel. A könyvhöz tartozik egy függelék is, ami valójában egy rövid Magus-kifejezések szótára híres személyek életrajzaival kombinálva, de nagyon hiányos és gyakran viszonylag lényegtelen dolgokra szán hosszú bekezdéseket, míg a történet szempontjából fontosakat meg sem említi. Például egy teljes oldalt szán egy mellékszereplő életrajzára, míg a kráni fejvadász klánról viszonylag keveset ír, és a hozzá kapcsolódó kifejezésekhez egyáltalán nem fűz magyarázatot. Így az olvasónak csak ködös fogalma lehet a messorok, mortelek és a sequorok közötti különbségekről, illetve nincs könnyű dolga akkor sem, ha el kell képzelnie egy messort kezében egy mara-sequorral, amint aquir hatalomszót ejt ki a száján. (Zárójelben megjegyzem, hogy bármilyen meglepő, a kráni nyelv bizonyos kifejezései megtalálhatók a latin szótárban is.)
Véleményem szerint a „kislexikonnál” praktikusabb megoldás lett volna a regénybe beleszőni a magyarázatokat, akkor nem kellett volna egy-egy izgalmasabb rész közepén hátralapozni a függelékhez, majd csalódottan rádöbbenni, hogy a keresett szó nem is szerepel benne.
Annak ellenére, hogy elsősorban a negatívumokat emeltem ki, véleményem szerint ez a regény a műfajban egész jónak számít, és tökéletesen megfelel esti kikapcsolódásnak, de többet nem szabad tőle várni.