James Luceno: Darth Plagueis

darth_plagueisA csillagháborús regényfolyam megfigyelésem szerint a 2. epizód után ért olyan stádiumba, amit régi rajongóként már nem tudok, de nem is akarok követni. A rettenet a 3. epizód után szabadult el, amikor a 2-3 epizód közti időszakot képregény-, könyv- és rajzfilmáradat mutatta be. Mára tökéletesen elegem lett a Klón háborúk dicső Jedi haditetteiből, meg a köztársasági manipulációkból. A kezdeti érdeklődésem hamar elveszett abban a beláthatatlan szövevényben, amit sem pénztárcával, sem energiával nem lehetett követni már. Szerény véleményem szerint ha ‘77-ben ilyen lett volna a Star Wars, gyorsan elfelejtődik. Ezért váltott ki belőlem akkora lelkesedést a sok éven át várt Halálcsillag regény, ami az eredeti hangulathoz nyúlt vissza. James Luceno könyvével már régóta szimpatizálok, csak éppen az árát nem tudtam megfizetni eddig. Amikor megtudtam, hogy a Szukits Kiadó kiárusításba kezdett, mivel a Walt Disney nem hosszabbította meg a kiadási jogát, transzba estem, mert éppen a tavasszal sokkolt meg a Darth Plagueis közel ötezer forintos könyvesbolti ára. A kiárusítás megtette a magáét, immár birtoklom Luceno könyvét.

A kötet minden könyvmoly álma: vaskos és letehetetlenül jó! Darth Plagueis, Darth Sidious mestere. A jövendő császár egy naboo-i nemes: Cosinga Palpatine fia. A fiú heves vérű, és imád száguldozni… ismerős jellemvonások ugye? Nem szeretném elmesélni a könyvet, hiszen aki meg tudja még szerezni, vagy kölcsön kapja, föltétlenül olvassa el.

Föntebb azt írtam, hogy unom a köztársasági érát… kivéve, ha Hego Damask, alias Darth Plagueis, és tanítványa, Darth Sidious kavarja a kakit a háttérből. Ezt lehetetlen megunni! Talán az is közrejátszik ebben, hogy mindezen közben megismerkedhet az olvasó a Sith filozófia alapjaival, az Erő sötét oldalával. Mivel a könyv magával ragadó, kicsit ijesztő élmény, amikor a két Sith a korlátolt Jedikről és a korrupt idióták gyűjteménye szenátusról értekezik, és közben az olvasó bólogat, meg egyetért! A Sith mester tehát kiválasztja a naboo-i nemest, és képezni kezdi. Azt szeretné, ha a Darth Bane által felállított kettő szabályát a lomtárba dobnák, és miután Sidious megszerzi a politikai hatalmat, ők ketten uralják a galaxist. Az események során számos olyasmi hátterére fény derül, ami a saga rajongóit foglalkoztatja, és töprengésre készteti. Kiderül, honnan jött Darth Maul, az Epizód 1-ben látott szuper hajójáról is többet megtudunk. Találkozunk Dooku gróffal, Amidalával, és az író informálja a nyájas olvasót, hogy lett a Naboo királya. A kaminóiak feltűnése és a klónhadsereg megszületése szintén csemege. A Kereskedelmi szövetség is fontos szerephez jut. Az események előrehaladtával egyre közelítünk az Epizód 1-hez, és ami igazi csemege végül a harmadik fejezetben, ami a „Mesterek” címet viseli, és 34-32 évvel a yavini csata előtt játszódik, el is érjük azt, és át is éljük újra, mégpedig a két Sith nézőpontjából! A két Sith tervébe hiba csúszik, amikor – bár erre régóta bölcsen számítanak – az Erő visszavág… feltűnik a színen egy emberkisfiú, aki jócskán összekuszálja a szálakat… Anakin Skywalkernek hívják!

Régi csillagháború-fanként, a klasszikus vonal elkötelezettjeként melegen tudom ajánlani mindenkinek James Luceno könyvét. A regény elolvasása optimális bemelegítés az Erő ébredése közelgő premierjéhez. Szubjektíve bennem még egy hatást generált: elhatároztam, hogy újra megnézem a Bajlós árnyakat!

This entry was posted in Sci-fi and tagged , . Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?