Magyar fantasy aratott sikert két rangos amerikai könyves versenyen

„A fekete láng ura” című ifjúsági fantasy tetralógia első kötete, „A vízgömb” – egyetlen magyarként – helyezést ért el két tengerentúli könyves versenyen. A történetet egy fiatal magyar családanya írta, a második kötet szintúgy elkészült, jelenleg már a harmadik könyv lapjai telnek be éjszakánként. Hogyan lesz egy gyerekkori álomból nemzetközi forgalmazású könyv?

Itthon is a tinédzserek új kedvencének ígérkezik egy eredeti hangulatú fantasy regény, A fekete láng ura első része, A vízgömb. A történetben a szerző, Vanyik Beatrix (B.B .Vayk néven) gyerekkorának színterei, elbűvölő hangulatai, a jellegzetesen magyar mesevilág és a hollywoodi filmekre jellemző, izgalmas, korszerű harci és csatajelenetek vegyülnek.

A történet röviden a könyv fülszövegében olvasható:

Abban a korban, amikor a Természet Fenséges Erői – a Nap, a Szélkirály, az Éjszaka vagy akár a Felhőkirálynő – még felbukkannak a föld felszínén, fellángol az ősi háború Tűz és Víz között. Tűz, mind között a leggonoszabb Természeti Erő, elrabolja Víz legféltettebb kincsét. Ezzel a felhők birodalma elveszíti a vízfakasztás képességét: felborul a Természeti Erők ősi egyensúlya, és pusztító szárazságra ítéltetik az emberek világa. Mindeközben Robert Ground, egy fiatal halandó békésen éli unalmas mindennapjait egy egyszerű faluban. Aztán egy napon minden megváltozik: Tűz az ő életét is feldúlja, és elvesz tőle mindent. A fiú útra kel, hogy megtudja, miért. Társául szegődik egy gyönyörű lány, akiről Robert nem is sejti, hogy valójában a legkegyetlenebb tűzfajzat, aki kegyvesztetté vált uránál, és sötét küldetést vállalt, hogy bizalmát visszanyerje. Vándorlásuk során rejtélyes lények kísérik el őket, akikkel együtt bejárják a Természeti Erők világának legfényesebb és legsötétebb vidékeit. És miközben kirobban a fekete láng pusztító háborúja, Robert nem csupán a legfőbb gonosszal találja magát szemben, de megismeri múltjának hihetetlen titkát is.

A 482 oldalas regény szerzője elárulta „Gyermekkorom óta foglalkoztat annak a világnak a megalkotása,  amely a könyvsorozatban tárul az olvasó elé. Úgy gondolom, hogy ez a fantázia- birodalom  nemcsak a hazai közönség számára lehet érdekes, ezért a nemzetközi porondra is kilépek vele”.

A regény angol fordításán hazai és amerikai fordítók, szerkesztők dolgoztak, és 2014 februárja óta érhető el e-book formájában minden nagy elektronikus könyváruházban, június óta pedig papíralapon is a tengerentúlon. A kiadó nemzetközi közönségnek szánt, animációs könyvelőzetest (trailert) és reklámfilmet is készítettek angolul a regényhez. Ezek itt tekinthetőek meg:

https://www.youtube.com/watch?v=xvfQJqGdv-o
https://www.youtube.com/watch?v=akRkegj7mJE

A nemzetközi visszajelzések rendkívül biztatóak, a könyv szinte kivétel nélkül öt csillagos értékeléseket kapott az olvasóktól.  A Readers Favourite az egyik legrangosabb amerikai szervezet, amely könyvek értékelésére szakosodott. Tagjuk, Kim Anisi, egyértelműen öt csillagosra értékelte A fekete láng urát, kritikája itt olvasható:

https://readersfavorite.com/book-review/31956

A magyar regény ezzel jogosulttá vált a borítón feltűntetni a Readers Favourite öt csillagos pecsétjét (a szervezet olyan hírességeket tudhat maga mögött, mint Jim Carrey vagy Henry Winkler amerikai színészek).

És ez még nem minden: a Hollywood Book Festival (a világ egyetlen olyan könyvfesztiválja, amely az alapján is értékeli a könyveket, hogy melyik lenne remek filmes alapanyag) a rangos Honorable Mentions kategória egyik nyertesének nevezte  A fekete láng urát, és az írót meghívta Table of Honors kezdeményezéséhez, valamint a hollywoodi díjátadóra is, 2014. július 26-ára.

A szerzőről:

A fekete láng ura valóban egy álom megvalósulása: Beatrix két kisgyermekes anyuka, vagyis nem dúskál a könyvírásra szánt időben. Számára viszont olyan fontos volt a mű, hogy éjszakánként, gyakran alvás helyett írt, irigylésre méltó elszántsággal.

A szerző végzettségét tekintve okleveles közgazdász, tanulmányait több hazai egyetemen végezte, és három nyelven beszél. Évekig Európai Uniós pályázatokkal foglakozott, majd a gyermekvállalás évei alatt kezdett bele a regény megírásába. Mindig is a történetírás és a rajzolás jelentette számára az igazi kikapcsolódást és feltöltődést. Érdekesség, hogy a regényhez készült trailer-ben az ő saját rajzain jelennek meg a fantasy világ szereplői, ahogyan írás közben elképzelte őket.  Férje a regény kiadója, és egyben a megálmodott nemzetközi vállalkozás ötletgazdája, menedzsere is.

A könyv adatai
Kiadó: BV Service / BV Service Publishing Ltd.
Oldalak száma: 482
Borító: Puhatáblás, ragasztókötött
ISBN: 9789638950338
Kapható a könyvesboltokban.
http://www.bbvayk.com
http://facebook.com/afeketelangura

This entry was posted in Egyéb. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?