Veronica Rossi: Végtelen ég alatt

ida_vegtelen_egVeronica Rossi Végtelen ég alatt című regénye eredetileg 2010-ben jelent meg angol nyelven egy trilógia első köteteként, és azonnal nagy sikert aratott. Azóta számos nyelvre lefordították, magyarul pedig 2013-ban került a könyvesboltok polcaira az Alexandra Kiadó jóvoltából.

A történet egy posztapokaliptikus világban játszódik, melyben állandóan szörnyű viharok pusztítanak. Az időjárás viszontagságai elől az emberek többsége kupolák alá épült városokba menekült, a többiek pedig primitív körülmények között, vadászat és földművelés segítségével próbálnak valahogy életben maradni.

A kinti vidékekkel ellentétben a kupolák alatt gyors ütemben folytatódott a technikai fejlődés, melynek segítségével létrehozták a Világokat, a különböző virtuális valóságokat, ahol az emberek szabadon mozoghatnak e-szemük segítségével. Ezeken a helyeken bármi lehetséges, például extrém koncertek rendezése, búvárkodás, történelmi korszakok meglátogatása, és mindez valós következmények nélkül. A tudomány segítségével sikerült megszüntetni a betegségeket, a fizikai fájdalmat, az unalom elűzésére pedig tökéletesen alkalmasak a virtuális kalandok.

A valóság elől viszont nem menekülhetnek el az emberek, hiszen a viharok folyamatosan fenyegetik a kupolák biztonságát, a mesterséges világok kiterjedt használata pedig egyre több pszichés problémát okoz. A virtuális életben lubickolók többsége még csak nem is sejti, hogy a látszólagos biztonság ellenére életük hajszálon függ.

A történet főszereplője, Aria, egy 17 éves lány, aki kénytelen elhagyni a kupolák biztonságát és megkeresni egy másik városban lévő édesanyját, ha életben akar maradni, ami nem egyszerű feladat a viharok által sújtott vidéken, ahol a halálnak ezer fajtája leselkedik rá.

A regény másik domináns alakja, Peregrine, a külvilágban elő vadász sincs sokkal jobb helyzetben, hiszen, ha meg szeretné menteni törzsét a pusztulástól, gyorsan találnia kell egy biztonságos helyet, ami talán csak a mesékben létezik.

A könyvben kettőjük sorsa szorosan összefonódik, és útjuk során olyan dolgokkal kell szembesülniük, amik végleg romba döntik a valósággal kapcsolatos illúzióik maradványait.

A történet cselekménye rendkívül izgalmas és gördülékeny. Szinte le sem tudtam tenni a könyvet olvasás közben. Emellett igen érdekes volt követni a szereplők gondosan kidolgozott jellemfejlődését is.

Remélem, a trilógia második kötete hamarosan megjelenik magyar nyelven is. Kíváncsian várom a folytatást.

 

Köszönjük az Alexandra Kiadónak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a könyv egy példányát.

This entry was posted in Sci-fi and tagged , . Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?