„A bolygó neve: Halál”, Alan Dean Foster remekműve, 1986-ban jelent meg „A nyolcadik utas a halál” című könyv folytatásaként. A magyar fordítók a Die Hard sorozathoz hasonlóan bajban lehettek a cím lefordításakor, ugyanis az angol eredeti az „Aliens” címet kapta írójától, amit nemes egyszerűséggel „Idegenek”-nek lehetne fordítani. Ez viszont nem túl hangzatos cím. Az első rész, az „Alien” fordításakor valószínűleg nem gondoltak arra, hogy folytatás is lesz, ettől függetlenül sikerült egész jó magyar címeket találni a további részekhez is. Foster ugyanis nem állt meg egyetlen könyvnél, hanem egy kiváló, az Alien-univerzumban játszódó eseményekből álló sorozatot hozott létre, melynek második része „A bolygó neve: Halál”. Követői is akadtak, akik további történeteket kreáltak, ők viszont sajnos többnyire nem a Mester színvonalán alkották meg műveiket.
Az Aliens ott folytatja a történetet, ahol az Alien félbehagyta. Az előző rész két túlélője, Ellen Ripley és társa, Jones, a macska sodródik a Nostromo űrbeli mentőcsónakjában. Egy űrhajó rájuk talál, majd megmenti őket. Ripley a Gateway űrállomáson tér magához. Egyetlen bökkenő van: megtudja, hogy összesen ötvenhét évet töltött mélyálomban. Ennyi idő telt el az Idegennel való összecsapása óta. „Az idő múlik. Az iszonyat nem.” Ismerősei, barátai, sőt a lánya is már mindannyian meghaltak.
A Társaság kihallgatja Ripleyt a Nostromo fedélzetén lezajlott eseményekkel kapcsolatban. Ripley részletesen ismerteti a történteket; persze senki sem hisz neki. Miért is hinnének, hiszen azon a bolygón, amelyen a Nostromo legénysége megtalálta az idegen űrhajót és a tojásokat, azóta egy földi telepesekből álló kolóniát hoztak létre, akik a planéta jó részét felderítették, és nem találtak semmi idegent. Még. A bolygónak nevet is adtak: Acheron. Találó név…
A vizsgálatot lezárják, Ripleyt pedig a „sarokba támasztják”. Nem kap komolyabb büntetést, de nem repülhet többé űrhajókon; furcsa beszámolóját betudják a szokatlanul hosszú mélyálomnak. Hogy idejét valamivel eltöltse, egy dokkban vállal munkát rakodógép-kezelőként, éjszaka pedig rémálmok gyötrik. Egy nap megjelenik lakásán a Társaság embere, Burke, és a Gyarmatügyi Flotta tisztje, Gorman hadnagy. Közlik Ripleyvel, hogy megszakadt a kolóniával a kapcsolat. Ki akarnak küldeni egy katonai egységet, hogy vizsgálja meg a helyzetet, és szeretnék, ha Ripley velük tartana, mint szakértő. Ripley rövid vívódás után igent mond a felkérésre. A Sulaco katonai szállítóhajó fedélzetén egy kommandós csoport kíséretében hamarosan megindul az Acheron felé. Kezdetét veszi egy újabb iszonyat…
Nem kívánom ismertetni a teljes történetet, annyit azért sejthetünk, hogy ismét az Idegenek állnak az események hátterében, méghozzá nem is kevesen. A katonák felveszik velük a harcot, de nem ilyen ellenségre számítottak: az Idegenekre semmilyen földi kiképzés nem készíthette fel őket. Az Acheronon a Halállal találkoznak: Foster nem bánik kesztyűs kézzel regényalakjaival. Happy end – mint azt már megszokhattuk – most sincs, csak pusztulás, nukleáris holokauszt és néhány szerencsés túlélő. Így majd folytatódhat a történet.
A könyv alapján – hasonló címmel – film is készült, mely az első részhez, az Alienhez képest egészen más stílust képvisel. A Nostromo fedélzetén egy esélytelen csapat nézett szembe egyetlen idegennel, és a film hangulatát leginkább a szorongás jellemezte. Az Aliens-ben az akció dominál. Az acheroni kolónián egy hatékony fegyverekkel felszerelt és jól kiképzett szakasz száll szembe az idegen rettenettel. A veszteségarányok most az emberek javára billennek, de az idegeneket ez nem érdekli. Ők vannak többen. Türelmesen várnak, hogy valaki ismét rájuk találjon…