Margaret Weis és Tracy Hickman neve bizonyára ismerősen cseng a fantasy irodalom kedvelőinek körében. Az általuk életre keltett Dragonlance sorozat egyik új kötetét, A törpetárnák sárkányait szeretném a figyelmetekbe ajánlani, ami magyar nyelven 2010-ben jelent meg a Delta Vision kiadónál.
Ez a regény a sorozat első két kötetének (Az őszi alkony sárkányai és A téli éj sárkányai) eseményei között lévő rövid szakaszt meséli el részletesen, egész pontosan, hogyan jutottak el a történet hősei a menekültekkel Pax Tharkasból Thorbardinba nyomukban a sárkányfattyak seregével, és hogyan sikerült rávenniük a háromszáz éve elzárkózva élő törpéket arra, hogy befogadjanak a birodalmukba nyolcszáz menekülő embert. A történet főbb vonalait már ismerhetjük az említett kötetek fejezeteiből, de most végre pontos részleteket is megtudhatunk az eseményekről.
Akik olvasták Az őszi alkony sárkányait, már jól ismerik a történet szereplőit: a félelfet, a surranót, a mogorva törpét, az ikreket, a síkföldieket, Solamnia lovagját és a többieket. Ezek a jól felépített, a világ megmentése mellett a saját gondjaikkal is keményen küzdő, szimpatikus karakterek önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy felkeltsék az ember figyelmét és érdeklődését. Lehetőségeikhez mérten most is igyekeznek a helyes úton járni, ami gyakran lehetetlennek bizonyul, vagy súlyos árat kell fizetni érte.
Más, későbbi folytatásokkal ellentétben ennek a könyvnek nagy pozitívuma, hogy az eredeti hősökről szól, és nem az árnyékukban felnövekvő új figurákról mesél. Ráadásul a főszereplők sem alakultak még át teljesen a kezdetekhez képest. Alig jelentenek többet egy átlagos kalandozó csapatnál, még nem szenvedtek pótolhatatlan veszteségeket, és nem váltak legendává, mint az eredeti trilógia folytatásaiban. Segítségükkel újra visszatérhetünk a kezdeti korszakba, amikor még élt a remény, hogy a visszatérő jó istenek segítségével sikerül megfékezni a gonosz seregeit, és újra helyreállhat a béke. Még nem kellett szembesülniük azzal, hogy ha sikerrel is járnak, újabb és újabb, mindent felforgató háborúk fognak dúlni ebben a világban hosszú évekkel a haláluk után is. (Hiszen ez csak a folytatásokból derül ki.)
Ebben a kötetben Tűzkovács Kova, a dombi törpe kerül előtérbe, rá hárul a feladat, hogy szót értsen a hegyek mélyén élő rokonaival, elérje, hogy befogadják otthonukba a menekülteket, és megtalálja Kharas rég elveszett pörölyét, mely újra egyesíthetné a széthúzó törpe klánokat. Ehhez viszont először le kell számolnia saját előítéleteivel és a hegyi törpék iránt érzett gyűlöletével is. Ráadásul a pöröly sorsával kapcsolatban a barátai sincsenek azonos véleményen, de még a törpék piperkőc istenétől, Reorxtól sem számíthat túl sok támogatásra, akinek egyébként is elege van a törpékből. Ha pedig mindez nem lenne elég gond számára, még Tas, a surranó buzgó, de gyakran kissé veszélyes segítségét is el kell viselnie.
A történet során sok érdekes helyet is megismerhetünk. Betekinthetünk Thorbardin rejtett világába, meglátogathatjuk Duncan, a legendás törpe király sírját, és körülnézhetünk Koponyatető romjánál, ami majd fontos szerepet fog játszani a Raistlin kalandjairól szóló krónikákban.
A Dragonlance kedvelőinek bátran merem ajánlani A törpetárnák sárkányait. Véleményem szerint ez a kötet eléri az első trilógia színvonalát, stílusát és hangulatát tekintve pedig teljesen belesimul a történet fő vonalába. Nekem nagy elvárásaim ellenére sem okozott csalódást.