Zenit – Az Örökség-sorozat

Az Alexandra Kiadó 2011-ben új fantasy-sorozatot indított útjára, A Zenit – Az Örökség címmel. Ezen sorozat két kötetét szeretnénk figyelmetekbe ajánlani.

 


 

 

Horváth György: Ólompegazus
A világ sokkal titokzatosabb, mint gondolnánk…

130×200 mm, 352 oldal, ára: 1.999,- Ft

Alexandra Kiadó, 2011.

Utas Andrásnak csak a szerelem és a barátság fontos igazán, így aztán hiába szajkózzák ismerősei, hogy többre vihetné, ő mégis éttermi futárként tengeti életét. Ám egy napon felbolydul körülötte minden: autóját ripityára töri ez sofőr nélkül csatangoló kamion, majd nem sokkal ezután legjobb barátja is eltűnik. András először nem is feltételezi, hogy összefüggés lehet a két eset között, aztán lassanként rá kell döbbennie, ki indította be öntudatlanul a valószerűtlen események láncolatát. Miközben régi cimboráját keresi, és egyre furcsább karakterekbe botlik, mindinkább szétmorzsolódik körülötte az eddig ismertnek gondolt világ, míg végül kiderül, hogy senki sem az, akinek eddig hitte, leginkább szerelme és barátja nem. Hamarosan ókori mítoszok héroszaként indul egy római kori dárdával és egy papírnehezékkel olyan harcba, amihez se kedve, se hite nincs.

Az „Ólompegazus” a Zenit sorozat első köteteként csupán röpke pillantást enged a kulisszák mögé, de ennyi talán elegendő, hogy ráébredjünk, a világ sokkal titokzatosabb és színesebb hely annál, mint amennyit a szürke hétköznapok látni engednek belőle.

 


Massár Mátyás: Balor szeme

Amikor a valóság és a legendák határai elmosódnak

130×200 mm, 312 oldal, ára: 1.999,- Ft

Alexandra Kiadó, 2011.

Gyárfás Zoltán bár régészeti tanulmányokat folytatott, végül a színművészetin diplomázott. Miután ráunt a szinkronizálásra és belefáradt az éjszakai pincérkedésbe, merészen repülőgépre száll, hogy meghódítsa Hollywoodot.

Kitartása gyümölcsözőnek bizonyul. Egy aukciós házban kell eljátszania a régiségszakértőt. Aztán egy szombat reggel csinos, vörös hajú lány tűnik fel, és Zoli hamarosan egy műkincsrablás kellős közepébe csöppen: hol latin utcai gengszterek, hol öltönyös biztonságiak üldözik. Utóbb kiderül, mindennek köze van egy rejtélyes gyilkossághoz és egy ősi kelta ereklyéhez.

Különös események követi egymást, a valóság és legendák határai elmosódnak, míg végül Zoltán kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy az ősi Atlantisz örökösei és az ír mondák tündérei éppúgy részei hétköznapjainak, mint a jég a poharában vagy a füle mellett elsuhanó lövedékek.

 

This entry was posted in Fantasy, Hírek and tagged , . Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?