A cím talán nem sokat mond az átlagolvasónak, de azért bízom abban, hogy az író neve nem ismeretlen. Frank Herbert ezt a regényét 1977-ben írta, nagyjából félúton, a 6 részesre sikerült Dűne ciklus első három kötete után. Magyarországon a Valhalla Páholy Kft. adta ki 1994-ben.
A történet a távoli jövőben játszódik, ahol az ember mellett több értelmes faj is képviselteti magát. Számtalan világ elérhető bárki számára, aki utazni szeretne, aki megismerne más világokat. Egyetlen bolygó azonban generációk óta el van zárva az egész ismert univerzumtól. Dosadin egyetlen hatalmas város van, s csak két faj: az emberek és a gowachinok. Dosadin az erőszak, a brutalitás mindennapos dolog, a város méretei ellenére a túlnépesedés hatalmas. A fény nélküli legalsó szintek szűk utcáin magukba fordult járókelők igyekeznek a dolguk után, katonák járőröznek „vigyázva” arra a pengeélen táncoló biztonságra, amely bármikor felborulhat. A felsőbb szinteken szintén jellemző ez a fajta viselkedés, de talán nem ennyire látványosan.
A város körüli Periférián a „lakosok” létszáma több, mint háromszorosa a városon belülinek, de mivel a bolygó minden egyes természetes élőlénye halálos méreg mindkét faj számára, így a 20 éves kor ott már aggastyánnak számít. Természetesen a periférián élők azon igyekeznek, hogy lakóhelyet, bármilyen kis lukat találjanak maguknak a „biztonságos” városban.
Ebbe a környezetbe kerül be Jorj X McKie, a Szabotázs Iroda (röviden SzabIr) egyik legjobb emberi ügynöke, aki egyben a furcsa gowachin törvényhozás egyik Léguma is. Feladata, hogy kiderítse, mi folyik Dosadin, kik és miért alkották meg a feltételeket olyannak, mint amilyenek.
Keila Jedrik igen magas posztra jutott Dosadi ranglétráján, mégis hű ahhoz a feladathoz, amelyre több generáció óta készítik fel a családját, így őt magát is. Át kell vennie a hatalmat Dosadin, vagy ki kell onnan jutnia, hogy a „kívül eső” társadalmak tudomást szerezzenek arról, mi folyik a bolygón.
Természetese McKie és Jedrik találkoznak, majd együttes erővel dolgoznak tovább a számtalan, ködbe burkolózó probléma megoldásán.
Tudni kell, hogy a Dosadiak lenézik az „Istenfalon túlról” érkezetteket – amivel a bolygó el van zárva az Univerzum többi részétől – hiszen rendszerint jócskán alulmúlják szellemi és testi képességekben a Dosadiakat. Ebből természetesen Jedrik és McKie között is feszültség támad.
Hogy sikerül-e nekik, és ha igen, hogyan megoldani a Dosadi relytéjt, annak kiderítése céljából már olvassátok el a könyvet.
Herbert sajátos, magvas gondolatokkal teli stílusa elsőre kissé nehéz lehet, de érdemes többször nekifutni. Az élmény, ahogyan a történet szálait egymásba fonja, a jó helyen elhelyezett csavarok felejthetetlen élményt nyújtanak. Precíz karakterábrázolása mellett nagy figyelmet fordít arra is, hogy a környezeti, társadalmi, gazdasági és egyéb változások hogyan változtatják meg az egyes szereplőket, viselkedésüket, gondolkodásukat.
A Dosadi kísérlet nem csak egy könyv, hanem egyszersmind görbe tükör a társadalmak jogrendszerei, törvényhozása felé.
„Az igazság azoké, akik jogot formálnak rá, de a jogformálónak vigyáznia kell, nehogy követelésével újabb igazságtalanságot teremtsen, és kérlelhetetlen mozgásba lendítse a bosszú véres ingáját.”
„Az érző egyedek egyikét sem teremtették egyenlőnek. A legjobb társadalom mindenkinek egyenlő esélyt ad arra, hogy a saját szintjén létezhessen.”
S a regény nem csak címében kísérlet, hiszen a későbbi három Dűne regényben sok gondolati motívum, társadalmi minta visszaköszön innen.
„Kérdés: Ki irányítja az uralkodókat?
Válasz: Az entrópia”
„A változó univerzumban csakis egy változni képes faj reménykedhet a halhatatlanságban, és az is csak akkor, ha spóráit a legkülönbözőbb területekre hinti. Különleges lények garmadája lesz az eredmény.”
Mikor Herbertet olvasok, sosem tudom eldönteni, hogy vajon ő volt-e egy nagyszerű, előrelátó koponya, avagy mi emberek vagyunk ennyire kiszámíthatóak, ennyire statikusak. Regényeiben – így a Dosadi kísérletben is – mégis kiemeli azokat a folyamatokat, amelyek az emberi társadalmakat, és magukat az embereket is időről időre megváltoztatják, hogy aztán végül rádöbbenjünk, végső soron semmi sem változott, csupán a szereplők, vagy a körülmények mások, a lényeg azonban ugyanaz maradt.
Végtelenül finoman bánik a Sci-Fi eszköztárával, jobbára csak érzékelteti a technológia lehetőségeit és korlátait. Egyedi világképet teremt a Dosadi kísérletben is, így az érző lények világlátása – mint az emberek, a gowachinok, a panspechik, a kalebánok, a vrivek, vagy a laklakok – s azok egymáshoz való viszonyulása kerül a fókuszba. Felbukkan néhány olyan érdekes ötlet, mint például egy élőlényből kialakított szék, vagy a szintén élőlény kommunikációs eszköz, a taprízió. Felsejlenek olyan biológiai, kémiai és elektromechanikai megoldások, amelyekkel az emberi egyedeket ellenállóbbá, erősebbé, a speciális feladatokra alkalmassá teszik. Különleges világok tárulnak elénk lebegő szigetekkel, fantáziadús és különleges növényvilággal. Érdekes faji és társadalmi szokásokra is lelhetünk a Dosadi kísérlet olvasása során, apró, nüansznyi kis információkra, amelyek élővé teszik a könyv világát.
Azoknak is ajánlom, akik nem (kimondottan) szeretik a Sci-Fi irodalmat, és azoknak is, akik szeretik a politikát, a társadalomtudományokat, hiszen előfordulhat, hogy olyan plusz szemlélethez jutnak, amelyekkel könnyebben boldogulnak akár a személyes kapcsolataikban is.
Kiadó: Valhalla Páholy, Budapest
Kiadás éve: 1994
Ára: 389 Ft